2011. december 1., csütörtök

Még félév sem telt el...

Még félév sem telt el…
A beszédre - amelyről ebben a szerkesztésben szó lesz - magam is halványan emlékszem. Az MSZMP Intéző Bizottsága nevében Kádár János mondta el a „Szabad Kossuth Rádióban” 1956. november elsején. Csak szófoszlányokra emlékeztem, arra, hogy újszerűségénél fogva nagy hatással volt rám, persze nem véletlenül tizennyolc éves voltam. Akkor még nem tudhattam, hogy alig félévre rá a romániai Snagovba letartóztatják Nagy Imrét és titokban Magyarországra hozzák. Most az utóbbi időkben azonban ráakadtam a beszéd nyomtatott változatára és Huszár Tibor szociológusnak arra a munkájára, amely keletkezés-történetének és tartalmának bemutatására vállalkozott. Egy másik dokumentumban pedig egy olyan lehallgatási jegyzőkönyvet találtam, amely Nagy Imre letartóztatásának körülményeit foglalta össze. A két esemény között még félév sem telt el….A szerkesztésben bemutatom a beszédet, - Huszár Tibor „Kádár” c. könyvének első kötete felhasználásával - utalok keletkezésére, felidézem elemzése bizonyos részleteit, majd Nagy Imre letartóztatását mutatom be.


A rádióbeszéd jelentősége és elkészítése

Huszár Tibor - forrása szerint - „Kádár János1 1956. november 1-jei rádióbeszéde a legnagyobb horderejű nyilvános állásfoglalása a forradalom napjaiban.” Az új párt az MSZMP Intéző Bizottságának kollektív állásfoglalását volt hivatva kifejezni, amit Kádár János - mint a párt első számú vezetője jelenített meg.
Amikor a beszéd készült „az MDP feloszlatása, az új párt megalakítása már befejezett tény volt, s amikor elhangzott a kabinet, amelynek Kádár államminisztere volt már döntött a Varsói Szerződésből való kilépésről, a semlegesség kinyilvánításáról.” Elhangzása idején - mert a rádióban hangfelvételről hangzott el 1956. nov. 1-jén - Kádár János dr. Münnich Ferenc2 társaságában már a szovjet nagykövetségen tartózkodott, hogy aztán - mit sem tudva kiutazásuk valódi céljáról - Münnich Ferenccel egy évtizedekig titkolt moszkvai út résztvevői legyenek.

Többen írták a beszédet.

Horváth Márton3: „Kádár az új párt megalakulását követően - az Ideiglenes Intéző Bizottság tagjai jelenlétében - kérte fel őt és Haraszti Sándort a beszéd nyersfogalmazványának elkészítésére; >> Emlékezetem szerint október 31-én történt, hogy bent jártam a Parlamentben és a vezető elvtársakat kerestem, mert meg akartam kérdezni a véleményüket a saját munkámra vonatkozóan, tekintettel arra, hogy a határozat alapján a pártlap szerkesztését Haraszti Sándor4 vette át. Az egyik teremben együtt volt a 28-án megválasztott intéző bizottság legtöbb tagja…Kádár elvtárs megkért engem, hogy az ott tartózkodó Haraszti Sándorral együtt fogalmazzam meg az MSZMP megalakulását bejelentő nyilatkozatot, és megadta az ehhez szükséges szempontokat.<<
Huszár Tibor könyvében Haraszti Sándor kihallgatásából idéz:

Kérdés: Hol volt Ön november 1-jén, és mivel foglalkozott?
Válasz: A Parlamentben voltam, ott is aludtam. A kora délelőtti órákban a miniszterelnökségi folyosón összetalálkoztam Kádár Jánossal, aki közölte velem, hogy menjek be a párt intéző bizottságának ülésére, mert megbízatást akarnak nekem adni. Az intéző bizottság ülésén részt is vettem, ahol jelen volt Münnich Ferenc, Apró Antal5, Lukács György,6 Szántó Zoltán7, Kiss Károly8, Donáth Ferenc9, később bejött Losonczy10 is, azonban ő és Kádár állandóan ki-be járkáltak. Jelen volt még Horváth Márton is, mint meghívott. Ott értesültem arról, hogy új pártot alapítanak az MDP helyett, és ennek a kiáltványát nekünk kellene megírni, külön-külön….A deklaráció elkészítéséhez azonnal hozzá kellett fogni; Horváth Mártonnal együtt elmentünk a sajtóosztály egyik helyiségébe, és ott külön-külön hozzáfogtunk a deklaráció elkészítéséhez.<< Horváth Márton szerint: „az Ideiglenes Intéző Bizottság tagjain kívül Kállai Gyula11 bekérte a terembe Tőkés Ottót12 és Gyenes Antalt13, s jelen volt még Mód Aladár.14”

A felkérésre november 1-jén a reggeli órákban került sor és hogy Horváthot és Harasztit Kádár személyesen kérte fel, ő fogalmazta meg a tervezett beszéd téziseit.

Az első változat kidolgozására

mindössze „alig egy óra állhatott rendelkezésre, mert azt még a délelőtt folyamán megvitatták.” A délelőtti kabinetülés szünetében a fogalmazványt Haraszti Nagy Imrének is bemutatta.
A vitában az a nézet alakult ki, hogy a kétféle szövegből összegyúrt beszéd alapja Haraszti Sándor fogalmazványa legyen (emlékezett a történtekre 1957 májusában Horváth Márton).

A végleges szöveg:

„Nagy Imre szobájában és jelenlétében Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Kádár János részvételével később még egy megbeszélésre sor került, s ez alkalommal hagyták helyben>> most már véglegesen a beszéd szövegét” - emlékezett Haraszti Sándor. Ezt a változatot ő „tisztázta le ás adta át” Kádár Jánosnak.

„A beszéd felvételről hangzott el,

s teljesen indokolatlan lett volna, hogy Kádár maga mondjon el egy ilyen nemzetközi nyilvánosságra is számot tartó, szovjet nézőpontból igencsak ellenséges beszédet, ha ezen a napon már a menekülése előkészítése érdekében konspirál. Ha nem ő áll a mikrofonhoz, még dokumentálhatta volna, hogy a pártfeloszlatással és a Varsói Szerződéssel kapcsolatos döntésekkel érdemben nem ért egyet, azokat csak taktikai okokból támogatta” - fejtegeti könyvében Huszár Tibor.

A rádióban elmondott változat

Magyar munkások! Parasztok! Értelmiségiek!

Sorsdöntő órában szólunk azokhoz, akiket a nép és a haza iránti hűség, a szocializmus tiszta eszméinek becsületes szolgálata vezetett ahhoz a párthoz, melyet a sztálinizmus magyar képviselői: Rákosi és klikkje vak és bűnös politikával a zsarnokság és nemzeti rabság eszközévé züllesztett. Ez a kalandorpolitika lelkiismeretlen módon eltékozolta azt az erkölcsi és eszmei örökséget, melyet ti a régi világban becsületes harccal és véráldozattal egybegyűjtöttetek, melyet ti nemzetünk függetlenségéért és demokratikus haladásunkért vívott küzdelemben megszereztetek.
Rákosiék15 súlyosan megsértették nemzeti tisztességünket és önérzetünket, amikor semmibe vették hazánk szuverenitását, szabadságát, és könnyelműen tékozolták nemzeti vagyonunkat.

Népünk dicsőséges felkelése

lerázta a nép és az ország nyakáról a Rákosi uralmat, kivívta a nép szabadságát és az ország függetlenségét, amely nélkül nincs, nem lehet szocializmus. Bátran elmondhatjuk: ennek a felkelésnek eszmei és szervezeti vezetői előkészítői a ti soraitokból kerültek ki. A magyar kommunista írók, újságírók, egyetemisták, a Petőfi Kör fiataljai, munkások, parasztok ezrei, a hazug vádak alapján bebörtönzött régi harcosok, az első sorokban küzdöttek a Rákosi-féle önkényuralom és kalandorpolitika ellen. Büszkék vagyunk arra, hogy a fegyveres felkelésben, annak vezetésében becsülettel helytálltatok, áthatva igaz hazaszeretettől, a szocializmus iránti hűségtől.

Őszintén beszélünk hozzátok.

A nép felkelése válaszút elé érkezett. Vagy lesz elég ereje a magyar demokratikus pártoknak vívmányaik megszilárdítására, vagy szembe kerülünk a nyílt ellenforradalommal. Nem azért ömlött a magyar ifjak, honvédek, munkások és parasztok vére, hogy a Rákosi-féle önkényuralmat az ellenforradalom uralma váltsa fel. Nem azért harcoltunk, hogy a munkásosztály kezéből kiragadják a bányákat és gyárakat, a parasztságtól a földet. Vagy biztosítja a felkelés népünk számára a demokrácia alapvető vívmányait: a gyülekezési és szervezkedési jogot, személyes szabadságot és biztonságot, a jogrendet, a sajtószabadságot, a humanizmust, az emberséget - vagy visszasüllyedünk a régi úri világ rabságába és ezzel együtt idegen szolgaságba. Annak komor és riasztó veszélye is fennáll, hogy idegen fegyveres beavatkozás Korea tragikus sorsára juttatja hazánkat.*

* A koreai háborút 1950. június 25-én a kommunista vezetésű Észak-Korea robbantotta ki Dél-Korea ellen azzal a céllal, hogy egyesítse a két akkor már eltérő berendezkedésű államot. A háborút az 1953. július 27-én aláírt panmindzsoni fegyverszüneti egyezmény zárta le.

Népünk és hazánk jövője és sorsa fölötti aggodalom arra int bennünket, hogy mindent megtegyünk e súlyos veszély elhárítására, eloltsuk az ellenforradalom, a reakció tűzfészkeit véglegesen megszilárdítsuk demokratikus rendünket, és biztosítsuk a normális termelőmunkát, a normális élet feltételét: a békét, a rendet és a nyugalmat.

E súlyos órákban

azok a kommunisták, akik eddig is harcot vívtak a Rákosi-önkényuralommal, számtalan igaz hazafi és szocialista óhajának megfelelően elhatározták, hogy új pártot alapítanak.
Az új párt egyszer s mindenkorra szakít a múlt bűneivel!
Védi és védeni fogja mindenkivel szemben nemzeti becsületünket, hazánk függetlenségét. Ezen az alapon, a nemzeti függetlenség alapján építi ki testvéri viszonyát a világ minden haladó szocialista mozgalmával és pártjával. Ezen az alapon, a nemzeti függetlenség alapján kíván baráti viszonyt minden közeli és távoli országgal, elsősorban a szomszédos szocialista országokkal.
Védi és védeni fogja a Magyar Köztársaság vívmányait: a földreformot, a gyárakat, a bankok, a bányák köztulajdonba vételét, népünk vitathatatlan szociális és kulturális eredményeit.
Védi és védeni fogja a demokrácia és a szocializmus ügyét, amelynek megvalósítását nem idegen példák szolgai másolásával, hanem országunk gazdasági és történelmi sajátságainak megfelelő módon és úton egyesíti, támaszkodva a sztálinizmustól és minden dogmatizmustól mentes marxizmus-leninizmusra, a tudományos szocializmus tanításaira, valamint a magyar történelem és kultúra forradalmi és haladó hagyományaira.

Történelmünk e nagyszerű, de súlyos órájában

felhívunk minden magyar dolgozót, akit a nép és a haza odaadó szeretete vezérel, csatlakozzon pártunkhoz, melynek neve: Magyar Szocialista Munkáspárt.
A párt mindenekelőtt az öntudatos munkások támogatására számít, mert a munkásosztály szocialista célkitűzéseit vallja magáénak. A párt tagja lehet egyéni jelentkezés alapján minden magyar dolgozó, aki magáévá teszi az előbbi elveket, és nem terheli felelősség a Rákosi klikk bűnös politikájáért és uralmáért. Várjuk mindazokat, akiket a múltban visszariasztott a szocializmus szolgálatától Rákosiék népellenes politikája és bűnös vezetése.
A párt szervezésének megindítására, ügyeinek intézésére és a pártalapító országos kongresszus legsürgősebb összehívására előkészítő bizottság alakult, melynek tagjai Donáth Ferenc, Kádár János, Kopácsi Sándor16, Nagy Imre, és Szántó Zoltán. A párt lapot ad ki, amelynek címe: Népszabadság.

Munkások! Parasztok! Értelmiségiek!

Az új párt, az MSZMP részt vállal a függetlenség és a demokrácia megszilárdításáért vívott harcból, küzd népünk szocialista jövőjéért. Tisztán áll előttünk, hogy soha nem volt nagyobb szükség a demokratikus erők összefogására, mint most. Azzal fordulunk az újonnan alakuló demokratikus pártokhoz, hogy minden erővel, a kormányzat megszilárdításával küzdjük le a fenyegető ellenforradalom és a külső beavatkozás veszélyét. Népünk vérével bizonyította, hogy rendületlenül támogatja a kormánynak a szovjet erők teljes kivonására irányuló követelését.

Nem akarunk tovább függőséget!

Nem akarjuk, hogy hadszíntérré váljon az ország! Minden becsületes hazafihoz szólunk! Fogjunk össze a magyar függetlenség, a magyar szabadság diadaláért!


                                                                                           Az MSZMP Intézőbizottsága”**

** Népszabadság, 1956. november 2. Közli: Pártok 1956, 271-272.o.


Huszár Tibor olvasatában: „A történelmi fejleményekből nem olvasható ki egyértelmű válasz arra, hogy ez a megkésett program és szervezeti lépés önmagában hatékony segítője lehetett volna-e a Nagy Imre-kormány konszolidálásának. Mondanivalója alátámasztására Kéthly Anna17 véleményét idézi, aki a>> népi demokráciát<<
 „a világ felé mutatott olyan színjátékként jellemezte,>>amelynek kulisszái összeomlottak, szereplői megfutamodtak, és elénk meredeznek most a rozsdás vasvázak, lógó kötelek, por és szenny, ami a cifra díszletek mögött elrejtve volt.<<.” A Népszava november 1-jei - Kádár rádióbeszédével azonos napon megjelenő - vezércikkében így fogalmazott:>> Az egyik börtönből kiszabadulva ne engedjünk ebből az országból egy másik színű börtönt teremteni.<< („Kéthly Anna programadó vezércikke. Népszava, 1956. november 1. 1956 és a politikai pártok 209-210.old.”)
Huszár Tibor így kommentálja a beszéd befejező, utolsó mondatait: „Dokumentálni kívántuk továbbá, hogy egész beszéde, de különösen annak zárómondatai mindennek tekinthetőek csak Moszkvában használható ajánló levélnek nem.”
A szerző ezt írja: „Erre a politikában kevésbé járatos emberek is felfigyeltek. >> Ahhoz a döntéshez, hogy Kádár beszéljen a rádióban - emlékezik Földes Péter -, nekem semmi közöm nem volt, nem voltam az újjáalakult pártnak sem tagja; a Szabad Kossuthnak voltam a szerkesztője. Azon a napon egyébként éppen nem én voltam inspekciós, hanem a Burján-Surányi-páros. Burján Béla egy nagyon tehetséges, kedves, jó modorú magyar vidéki tanárember. A Béla nekem a következőképpen mesélte el a dolgot. Őt is nagyon meglepte Kádár beszédének a hangvétele, s ott volt, amikor kijött Kádár a stúdióból, és azt kérdezte tőle,>> Mondja, nem gondolja, hogy a ruszkik erre lőni fognak?<< Erre Kádár egész csendesen maga elé nézett, és azt mondta, remélem nem. Majd elment.”


Háromszázhatvan fokos fordulat következett


A szovjet követséggel Münnich állt kapcsolatban.

Az MSZMP „Nyilatkozat” elhangzásának napján, 1956. november 1-jén,
Jurij Andropov nagykövet kezdeményezése nyomán Münnich javasolta Kádárnak, hogy a szovjet csapatmozgásokkal kapcsolatos félreértések tisztázása érdekében tárgyaljanak a nagykövettel, aki várja őket.” Kádár gyanútlanul úgy hagyta el a Parlament épületét, hogy még csak a távozását sem tudatta senkivel, az épületben tartózkodó feleségével sem.” Először autón Münnichez ment a Belügyminisztériumba. Andropov18 szovjet nagykövet hamarosan Kádár odaérkezte után hamarosan felhívta Münnichet, akivel oroszul beszélt. Münnich közölte vele, hogy Kádár nála van.

Rövid beszélgetés után

Münnich közölte Andropovval, hogy 10 perc múlva ott lesznek nála. Münnich és Kádár a szovjet nagykövetség épülete elé hajtatott, ott kiszálltak és a kapun csengettek, de mintegy 8-10 perces várakozás után egy másik autó is megállt az épület előtt, és 2 orosz szállt ki belőle, akik Kádárhoz és Münnichez léptek és kérték őket, hogy szálljanak át az ő kocsijukba. Hosszabb beszélgetés után Kádár és Münnich azzal a kijelentéssel szálltak át a szovjet autóba, hogy vissza is hozzák őket. Miután ezt nekik megígérték, saját autójukat….elküldték.”

Andropov a szovjet pártelnökség

utasítására „hívta Münnich közvetítésével Kádárt a nagykövetség épületéhez, majd vitte már szovjet rendszámú gépkocsin a tököli repülőtérre. Itt Andropov közölte Kádárral, hogy a kialakult magyarországi helyzetről kívánnak vele a legmagasabb rangú szovjet vezetők tárgyalni, de mindennek a legnagyobb titoktartás mellett s gyorsan kell lebonyolódnia.” Arra nincsenek információk, „hogy Kádár tiltakozott-e vagy tudomásul véve a kialakult helyzetet, önként szállt fel a repülőgépre.”

>>Arról, hogy elindultak Bukarestben szereztünk
tudomást.<<

emlékezett a történtekre Ny. Sz. Hruscsov19 szovjet pártfőtitkár. Majd így folytatja: >> A repülőgép - Munkácson szállt le, majd innen az Ungváron lévő
Pártbizottságra vitték a magyar vendégeket, ahol az e célból ide érkező Brezsnyev20 várta őket.<<. Huszár Tibor írja: „Az ott létrejött rövid beszélgetésben Brezsnyev személyi kombinációkba nem bocsátkozhatott, hiszen még nem született döntés, hogy ki vezesse a felállítandó ellenkormányt - Hruscsov és Malenkov21 Brioni tárgyalásaira 3-án került sor.” Minderről Muszatov szovjet diplomata magától L. I. Brezsnyevtől értesült, aki KB titkárként az akció lebonyolításáért volt felelős.

Kádár és Münnich két gépen

tovább repült Moszkvába. Miközben már a „Forgószél” fedőnevű hadművelet előkészítése az utolsó szakaszába érkezett. „A politikai döntés 31-én megszületett, Zsukov az operatív terveket véglegesítette, Konyev22 és Szerov23 a katonai, illetve a belbiztonsági intézkedések helyszínen való kivitelezéséről gondoskodott.”
November 2-án az SZKP KB Elnöksége

 kibővített üléséről készített feljegyzés magyar részről Kádár Jánoson kívül „még két magyar nevet említ: Münnich Ferencet és Bata Istvánt24”.
Az Elnökség üléseinek magyar vonatkozású dokumentumait Rainer M. János dolgozta fel. Ezt írja: „Kádár hosszú és igen részletesen jegyzetelt beszámolójából úgy tűnik, hogy ha sejtelmei lehettek is arról, hogy miért >> kéretik<< Moszkvába, ekkor még biztosat nem tudott.”
Ezt a véleményt erősíti Huszár Tibor is: „Kádár ekkor vélhetően még nem volt biztos benne, hogy miért >>kérették<< Moszkvába. Ám feltételezésünk szerint ekkor még nem rendelkezett igazán gazdag szerepkészlettel, s nem volt olyan idegállapotban, hogy a sokféle elvárásnak egyidejűleg megfeleljen….
Kádár felvázolta, hogy az MDP szétesése, illetőleg a szovjet csapatmozgások ismételt felgyorsulása következtében, hogyan jött létre olyan helyzet, amelyben nem látszott más kivezető út, mint új kommunista párt szervezése és a semlegesség kimondása mindkét döntésért vállalta a felelősséget.”
 E helyen nem célom kitérni a hozzászólás töredékesen meglévő minden részletére. A válság helyzetből kivezető utat taglalva egyik alternatív módozatként a szovjet csapatok rövid (két-három hónapon) belüli kivonását szorgalmazta, mert így „pártunk és a többi párt fel tudná venni a harcot az ellenforradalom ellen.” Ugyanakkor reális veszélyként említette, hogy „az ellenforradalom elsöpri ezeket a koalíciós pártokat.”
A másik út: „katonai erővel megtartani Magyarországot. De akkor fegyveres összetűzések lesznek. A fegyveres erővel való szétzúzás vérontást jelent. Mi lesz azután? A kommunisták erkölcsi pozíciója a nullával lesz egyenlő. A szocialista országoknak kért fog okozni.”

Hozzászólt még röviden Münnich Ferenc, aki nem bízott a politikai megoldásban, és Bata István, - akit egyik írásában Méray Tibor a „villamos kalauzból lett honvédelmi miniszterként-aposztrofált - aki katonai diktatúra bevezetése mellett érvelt.

Kádár >>hosszú november harmadikájáról<<

Huszár Tibor „egyetlen, fontos utalásokat tartalmazó forrást” említ: Hruscsov emlékiratait. „Eszerint: Jugoszláviából való visszaérkezésüket követően a Kremlben azonnal összeült az Elnökség. Ez a kora délutáni órákban történt. Miután teljes volt az egyetértés abban, hogy azonnal cselekedni kell - tehát el kell indítani a Forgószél hadműveletet-,>> azonnal hozzá láttunk az ideiglenes magyar kormány, Magyarország Ideiglenes Forradalmi Kormányának összeállításához, azzal, hogy erről Kádárral és Münnichhel is tanácskozunk. Kádár ellen élesen fellépett Molotov25…Sértő megjegyzésekkel illette (miközben Kádár nem volt jelen -H.T.). Állításait arra alapozta, hogy Kádár azt követően, hogy Moszkvába érkezett - míg Malenkovval távol voltunk -, változatlanul úgy viselkedik, mintha a Nagy-kormány tagja lenne, nyugtalan, s kifejezte szándékát, hogy vissza akar térni Budapestre.


Igen, én megértettem Molotovot:

hogyan lehet jelölni valakit e szerepre, ha maga úgy viselkedik, mintha annak a kormánynak a tagja lenne, amely ellen a támadást előkészítjük? Hiszen ő kell, hogy élére álljon a jelenleg hatalmon lévő kormány elleni akciónak! > Én Münnich mellett szavazok< - ismételte Molotov. Erre azt mondtam, hallgassuk meg mindkettőt. Behivattuk őket.<<
A jugoszláv vezetők előzőleg - mint ma már ismeretes a Brioni titkos találkozón Kádár Jánost ajánlották Hruscsov figyelmébe. Kádár Jánost ugyanis hitelesebb személynek tartották.

Huszár Tibor így folytatja: „Hruscsov tudott Kádár november 1-jei beszédének az ellenforradalmi veszélyre utaló szavairól.>> Szóba került Kádár rádiónyilatkozata is, amelyben a magyarországi események tragikus fordulatáról beszél.<< - írja Micunovic a Brioni találkozóról. >>Kádár attól fél, hogy Magyarországon meg fog bukni a szocializmus és a munkáshatalom. Hruscsov > mologyec-nek*< minősíti Kádárt.<< - emlékezett Veljko Micunovic.

*ifjú, fiatal

Kádár előző napi beszámolójában is tett ilyen irányú kijelentéseket, amiből Hruscsov Kádár álláspontjának ambivalenciájára** következtetett. Nem alaptalanul. Ha tehát beláttatják vele, hogy az utóbbi negyvennyolc óra alatt hazájában az ellenforradalom elhatalmasodott, a feladatot meggyőződésből fogja vállalni.

** ellentétes érzelmek egyidejű megnyilvánulása

S valóban, Hruscsov Kádár és Münnich jelenlétében az ellenforradalom felülkerekedéséről beszélt, amelyet csak katonai erővel lehet megállítani.>> Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a helyzetet normalizáljuk és felszámoljuk a Budapesten dúló felkelést. Én figyelmesen néztem Kádárt. Láttam, csöndben figyeli szavaim. Mikor ő került sorra ezt mondta: > Igen - közölte egyetértően -, Önöknek igazuk van abban, ahhoz, hogy a helyzet stabilizálódjon, most az Önök segítsége kell.<

1956. november 3-án este 8.45-kor

- mint erre Horváth Imre külügyminiszter feljegyzése utal - amikor elkezdődött az Elnökség ülésének újabb szakasza,” Kádárban már megérlelődött az igenlő válasz a felkért szerepre, Hruscsov pedig meggyőzte az Elnökség többségét: a feladat végrehajtására alkalmasabb személy.”
Hruscsov „hozzászólása végén ismertette az új kormány összetételét: Kádár elnök, Münnich miniszterelnök-helyettes, belügy, honvédelem, Kossa pénzügy, Apró, Rónai Kiss*, Marosán.

* Kiss Károly végül nem lett a kormány tagja

Kádár felszólalása már az ellenforradalom felülkerekedésről szóltak. „Az új kormány alakítását immár elkerülhetetlennek ítélte.>> Mi a teendő? Nem szabad átengedni egy szocialista országot az ellenforradalomnak. Egyetértünk önökkel. A helyes lépések - forradalmi kormányt kell alakítani.<< - mondta.

Hruscsov az ülésről távozva már nem hallgathatta végig Kádár János újbóli hozzászólását.
Huszár Tibor erről így ír: „Az ülésről távozó Hruscsov úgy vélhette, megállapodásukat követően Kádár abbahagyja tétovázását, és a feladat vállalásának magabiztos bejelentésével segít eloszlatni a személyével kapcsolatos kételyeket. Kádár azonban az idő végzetes korlátozottsága ellenére belső kényszert érzett, hogy e lépés kiszámítható negatív mellékhatásairól - e hatások lehetséges csökkentése érdekében - újólag szót ejtsen.
Horváth Imre feljegyzése erről tanúskodik: ezúttal Kádár János olyan mondatokat, kifejezéseket használt, amit aztán egész pályafutása során nem lehetett tőle hallani. Huszár Tibor „fájdalmasan igaz szavakról” ír amit „pályafutása talán legdrámaibb pillanataiban” mondott el:
>>Egyről (azért) szeretnék szólni: az egész nép megmozdult. A nép nem akarja megsemmisíteni a népi demokratikus rendszert. - Nagyon fontos a szovjet csapatok kivonása Magyarországról. Erősítjük a katonai kapcsolatokat - gyengülünk politikailag. - A nemzeti érzelmekről: megsértették (egyenruha, elnevezések. E z a  k o r m á n y  n e  l e g y e n b á b  ko r m á n y, és tevékenységéhez szükség van a munkások támogatására. Válasz kell arra, milyenek legyenek a kapcsolatok a Szovjetunióval.<<
„Horváth Imre jegyzete a megbántott nemzeti érzéssel kapcsolatos példák sorában a címert, a formát, valamint Erdélyt é a Felvidéket említi.”

Miért mondta el „ott és akkor” ezeket a szavakat?

Rainer M. János „már idézett tanulmányában” fogalmazta meg kérdéseit, feltevéseit. „Itt mintha visszatért volna egy nappal korábban elmondott értékelésének az új helyzetben használható elemeire. Még ebben a sorsdöntő pillanatban sem küzdötte le teljesen kételyeit?
Vagy éppen ellenkezőleg: végre elhatározta magát, ám nem kerülte el figyelmét a szovjet döntés bizonytalansága…tudott valamit a vitákról, s mindezért megpróbálta megfogalmazni saját végső álláspontját….befolyásolni kívánta a szovjeteket? Most már megtehette, vagy azt gondolhatta, hogy megteheti - immár >>partner<< volt. Olyan dolgokról szólt, amelyeket azután több mint három évtizeden át szinte sohasem hangoztatott, de ott hordozta őket tudata mélyén, befolyásolta döntéseit.”
Huszár Tibor is úgy látja: „Az bizonyosnak tekinthető, hogy kételyeit >> e végső pillanatban<< sem küzdötte le, hogy ráérzett helyzete kettősségére…Amit nem tudott ő, azt tudta a sokat megélt bolsevik vezérkar: hozzászólására nem reagáltak, mert felkívánták használni a már közben reá is hivatkozva beindított akcióban…”

Kádár János életében - ahogy Huszár Tibor írja „így kezdődött az új korszak”. Nagy Imre alig félévre rá bekövetkezett letartóztatása igazolja - az1956. október 30-án és november 1-jén rádióbeszédeiben elhangzott gondolataitól - Huszár Tibor szavait kölcsönvéve: Kádár „csillagévnyi távolságra került.”


„Lehallgatási jegyzőkönyv összefoglalója Nagy Imre letartóztatásáról
Snagov, 1957. április 14.

P.V. (Post Villa) 3

Nagy úr26 és Nagyné jelentéktelen problémákról beszélnek, élelmezésükről, a gyógyszerekről, amelyeket szednek, majd ezután egyes irodalmi és művészeti kérdésekről.
Egy bizonyos idejű hallgatás után belép a szobába egy nő, akivel a Nagy család németül beszél, megbeszélve az ételt, amelyet kaptak.
Majd a Nagy család ebédel.

Valamelyes idő után jön egy elvtárs*, aki magyar nyelven közli Nagy úrral, hogy csomagoljon össze.

*Rajnai Sándor ezredes, a BM Politikai Nyomozó Főosztály helyettes vezetője, akit két magyar és két román állambiztonsági tiszt kísért.

Erre Nagy úr iratokat kér az elvtárstól, hogy milyen alapon veszi előzetes őrizetbe, s milyen alapon eszközöl házkutatást, amire az elvtárs azt válaszolja, hogy meg fogja mutatni a Magyar Népköztársaság területén, mivel itt, a Román Népköztársaság területén ezt nem teheti meg.
E válasz nyomán Nagy úr kijelenti, hogy a megfelelő okmányok megtekintése nélkül nem veti alá magát az elvtárs felszólításainak**

** Nagy letartóztatási parancsot, ügyészségi végzést, házkutatási parancsot követelt.

Ezek után az elvtárs igyekszik meggyőzni Nagy urat, hogy ő Magyarország Belügyminisztériumától van, és a Magyar Népköztársaság kormányának határozata alapján előzetes őrizetbe veszi, és házkutatást tart nála.
Nagy úr azonban tiltakozik, mondván, hogy ez az eljárás ellenkezik a menedékjog nemzetközi gyakorlatával és a román kormány által nyújtott vendégjoggal, s ami ellen ő (Nagy úr) megfelelő helyen és időben nyilvánosan tiltakozni fog.
Ezek után áttértek a házkutatás foganatosítására, melynek ideje alatt Nagy úr elkezd összecsomagolni, ami után csupán a házkutatással okozott zaj hallatszik; Nagyné azt mondja, hogy ő maga akarja összecsomagolni saját holmijait.***

***Nagy Imrét és társait még aznap Bukarestből repülőgépen Tökölre, a szovjet katonai repülőtérre, majd onnan Budapestre, a Gyorskocsi utcai börtönbe szállították.(Rainer: Nagy Imre 1953-1958 397.o.)


Felhasznált irodalom:

Huszár Tibor:
KÁDÁR JÁNOS
Politikai életrajza 1912-1956 1. kötet.
Szabad tér Kiadó
Kossuth Kiadó 2001

NAGY IMRE
Snagovi jegyzetek, Gondolatok, emlékezések
1956-1957
Felelős szerkesztő:
Vida István
Gondolat Kiadó – Nagy Imre Alapítvány
Budapest, 2006

Szövegmagyarázat:

1.Kádár János (1912-1989) kommunista politikus 1948-1950 között belügyminiszter. Egy koncepciós perben börtön várt rá, ahonnan 1954-ben szabadult. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.





2. Dr. Münnich Ferenc (1886-1967) „keményvonalas” kommunista politikus, diplomata, több állami és párt tisztséget betöltött élete folyamán. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.





3. Horváth Márton (1906-1987) a sztálinista művelődéspolitika magyar változatának egyik kidolgozója. Életével ezen a honlapon több szerkesztés is részletesen foglalkozik.





4. Haraszti Sándor (1897-1982) újságíró, politikus. Pécsett érettségizett. Rövid ideig a vasútnál volt tisztviselő. A tanácshatalom idején a vörös hadseregben szolgált. A bukás után Jugoszláviában emigrált, ahol újságíróként dolgozott. 1929-ben tért haza. 1930-tól a kolozsvári „Korunk” c. baloldali folyóirat bp.-i munkatársa volt.
1945-1948 között a „Szabadság” c. napilap szerkesztője, ezt követően az MDP KV Agitációs és Propaganda Osztályának helyettes vezetője. 1949-től az Athenaeum Könyvtár igazgatója. 1950-ben letartóztatták és először Koholt vádak alapján halálra ítélték, majd az ítéletet életfogytiglani börtönre változtatták. 1954-ben rehabilitálták, a „Béke és Szabadság” folyóirat főszerkesztője lett. Ezt követően a Nagy Imre körül tömörülő reformerek egyik vezető egyénisége. 1956 júliusában visszavették a pártba. 1956. okt. 31-től az új pártlap a „Népszabadság” főszerkesztője lett. Haraszti Sándort is Romániába hurcolták, 1958-ban hatévi börtönre ítélték. 1960-ban amnesztiában részesült. Ezután 1980-ig az Akadémia Kiadónál dolgozott. Később 1981-ben a „Beszélő” egyik szerkesztője lett.


5. Apró Antal (1913-1994) házasságon kívüli gyermekként született, az akkori szokásoknak megfelelően az anyja nevét kapta, így váltotta fel a Klein nevet az Apró vezetéknév. Az elemi iskola elvégzése után Makón és Budapesten volt szobafestő. 1930-tól a Magyar Építőipari Munkások Országos Szövetségének (MÉMOSZ) tagja volt. A második világháború után számos párt és állami tisztség betöltője. Az ötvenes évek első felétől, 1980-ig. 1956. okt. 6-án Rajk László és kivégzett társai újratemetésén ő mondott beszédet. Október 23-án éjszaka a Központi Vezetőség Katonai Bizottságának tagjává választották. Okt. 27-től a Nagy Imre kormány építésügyi minisztere. 1956. nov. 2-án a tököli szovjet parancsnokságra menekült. November 4-től a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagja lett. 1956. nov. 7-től az MSZMP Ideiglenes IB. tagja lett. 1971-1984 között a magyar országgyűlés elnöke volt. 1989-től visszavonultan élt.


6. Lukács György (1885-1971) filozófus, esztéta, egyetemi tanár, politikus. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.






 
7. Szántó Zoltán (1893-1977) kommunista politikus, diplomata, államminiszter. Életével ezen a honlapon több szerkesztés részletesen is foglalkozik.






 
8. Kiss Károly (1903-1983) kommunista politikus. A KMP-nak 1922-től lett tagja. 1925-ben az MSZMP egyik vezetője, még ebben az évben le is tartóztatták, szabadulva 1929-ben ismét börtönbe került. Bejárta az illegális baloldali mozgalom minden területét. A második világháború után különböző állami és párttisztségeket töltött be. 1956. nov. 4 után részt vett az új hatalom szervezésében, de fontos beosztásra már nem számíthatott, bár az MSZMP Ideiglenes IB.-nak tagja lett. 1967-ben nyugdíjba vonult.


9. Donáth Ferenc (1913-1986) politikus, történész, a mezőgazdasági tudományokkal foglalkozó szakember. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen foglalkozik.






10. Losonczy Géza (1917-1957) újságíró, Nagy Imre 1956-os kormányának államminisztere, az 1956-os forradalom mártírja. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.





11. Kállai Gyula (1910-1996) kommunista politikus, országgyűlési képviselő, miniszterelnök. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.






12. Tőkés Ottó (1922-?) a népi kollégiumi mozgalom (NÉKOSZ) kiemelkedő képviselője. A Debreceni Református Kollégium falai között érettségizett. Szoros kapcsolatokat ápolt a „Márciusi Front” helybeli képviselőivel. Szoros kapcsolatokat ápolt Rajk Lászlóval. 1949-ben letartóztatták, hatévi kényszermunkára ítélték.

13. Gyenes Antal (1920-1996) agrárközgazdász, az illegális KMP-nak tagja a NÉKOSZ elnöke is volt.
1956 őszén a második Nagy Imre kormány minisztere. 1956. nov. 4.-e után az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának is tagja volt. 1957-től politikai funkciói megszűntek, 1968-tól a Szövetkezeti Kutatóintézet Igazgatója.

14. Mód Aladár (1908-1973) történész, egyetemi tanár, a történelemtudományok doktora. Fiatal korában baloldali mozgalmakban vett részt. 1945 után az MKP (Magyar Kommunista Párt) Gazdasági Bizottságának titkára, majd a „Szabad Nép” c. pártlap munkatársa. Az ötvenes évek elején az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) Agitációs és Propaganda Osztályán dolgozott. 1954-1961 között a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) főtitkára, miközben egészen 1973-ban bekövetkezett haláláig az ELTE (Eötvös Lóránd Tud. Egyetem) tanszékvezető egyetemi tanára.



15. Rákosi Mátyás (1892-1971) kommunista politikus, pártvezető. Sztálin leghűségesebb magyar tanítványa. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.





16. Kopácsi Sándor (1922-2001) eredetileg vasmunkás, rendőrtiszt, az 1956-os események idején Budapest rendőrkapitánya, a „Nemzetőrség” helyettes parancsnoka. A Nagy Imre per hatod rendű vádlottja. Életfogytiglani börtönre ítélték. 1963 márciusában kegyelemmel szabadult (feltehetően Kádár János közbenjárására). Ezt követően fizikai munkásként dolgozott, miközben jogi diplomát szerzett. 1975-ben Kanadába telepedett le. A rendszerváltás idején visszatért Magyarországra, később visszatért Kanadába gyermekeihez.

17. Kéthly Anna (1889-1976) szociáldemokrata politikus, az országgyűlés történetének második női képviselője.
Egy kilencgyermekes munkáscsalád második gyermeke. A négy polgári elvégzése után gyors és gépírói, és könyvelői képesítést szerzett. 1907-től Kassán vállalt „magántisztviselői” állást. Ekkor lépett be a „Tisztviselő Szakszervezetbe”. A szakszervezeten keresztül került kapcsolatba az 1890-ben alakult Magyarországi Szociáldemokrata Párttal.
Kéthly Anna a - Bethlen-Peyer Paktumot követő - 1922-es választások eredményeként került a parlamentbe. Parlamenti mandátumát hosszú évekig megtarthatta. Közismert volt németellenessége. Bőhm Vilmos a politikusnőt a magyar politika Jeanne d’Arcjának nevezte. Különböző lapokban publikált. Cikkei elsősorban szociális kérdésekkel foglalkoztak. A második világháború után kitart pártja mellett. A legélesebben ellenzi a két párt egyesülését MKP-SZDP) 1945-1948 között a Nemzetgyűlés, majd az országgyűlés alelnöke, egyben a párt frakcióvezetője. A pártegyesülés után Kéthlyt ítélet nélkül életfogytiglani börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Az 1956-os események idején háziőrizetbe került, majd az újjászerveződő párt elnöke lett.
1956. nov. 4-én a Szocialista Internacionálé kongresszusán Bécsben tartózkodott. Hazafelé tartva értesült a szovjet megszállásról, nem tért vissza Magyarországra. Belgiumban telepedett le, ott élt haláláig.

18. Juríj Vlagyimirovics Andropov (1914-1984) szovjet politikus, pártfőtitkár, az 1956-os események idején a Szovjetunió bp.-i nagykövete. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.





 19. Nyikita Szergejevics Hruscsov (1894-1971) szovjet politikus, pártfőtitkár. Életével ezen a honlapon több Szerkesztés részletesebben is foglalkozik.






 20. Leonyid Iljics Brezsnyev (1907-1982) orosz nemzetiségű szovjet politikus, a puccsszerűen a hatalomból eltávolított Ny. Sz. Hruscsov utóda a szovjet párt és állam élén 1964-től egészen haláláig.






21. Georgíj Makszimilianovics Malenkov (1902-1988) orosz nemzetiségű szovjet politikus, Sztálin közvetlen munkatársa, párt és állami tisztségek betöltője, miniszterelnök. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.





22. Ivan Sztyepanovics Konyev (1897-1973) hivatásos katona, a Szovjetunió marsallja. 1955-1960 között a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főprancsnoka. Életével ezen a honlapon a „Szovjet dokumentumok 1956-ból” c. szerkesztés részletesebben is foglalkozik.





23. Ivan Alakszandrovics Szerov (1905-1990) szovjet állambiztossági (KGB) tiszt. 1956 októberében és novemberében ő szervezte a szovjet állambiztonsági szolgálat magyarországi tevékenységét. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.





24. Bata István (1910-1982) honvédelmi miniszter 1953. július 4-től - 1956. okt. 24-ig. A második világháború illegális baloldali mozgalmak tagja, 1942-ben már a háború alatt ilyen tevékenységéért börtönbe is került.
1945 től a Közalkalmazottak Szakszervezete Központi Vezetőségének is tagja volt, később a BESZKÁRT telepvezetője.1944-1949-ben a moszkvai katonai akadémia hallgatója. Hazatérve a Honi Légvédelem parancsnokának nevezték ki. A honvédelmi tárcát az igencsak elhíresült Farkas Mihály hadseregtábornoktól vette át. 1951-től az MDP KV. tagja „rákosista” hírében álló politikus. 1956. nov. 3-án - ki tudja miért - részt vett az SZKP KB. Elnöksége Kádár Jánost „kinevező” ülésén. 1956. nov. 16-án, mint „sztálinistát” kizárták az MSZMP-ből. 1958-ban tért vissza Moszkvából. Nyugdíjazásáig a BKV-nál dolgozott.

25. Vjacseszláv Mihajlovics Molotov (1896-1986) szovjet baloldali politikus, miniszterelnök, külügyminiszter. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen foglalkozik.






26. Nagy Imre (1896-1958) magyar politikus, egyetemi tanár, az MTA tagja, többször Magyarország miniszterelnöke. Az 1956-os forradalom mártírja. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.






Forrás:

Internet Wikipedia,


Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
2010. október

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!